Korán reggel kerékpáron fotózni indultam. Lencsevégről megmutatni, mit szeretünk és amiért bosszankodunk néhányan.
A szemet gyönyörködtető délegyházi tájat, az őslakósok és nyaralók gondozott portáljait. Olyan színhelyeket, melyek egyszerűségük vagy „megszokottságuk” miatt nem lehetnek főszereplői az újság hasábjainak, de meghatározói a közérzetünknek.
Megálltam a tóparton, éppen az éjszakai horgászok szedelőzködtek. Benéztem kertekbe. Láttam gondosan tervezett puha pázsitot, kávéjukat kavargató, újságot olvasó, beszélgető párokat.
Rám köszöntek barátságos jóreggeltek, fürdés, napozás, családi biciklizés, tábortűz, gyertyafényes romantikus esték emlékei.
.. Együtt láttam minden feltételét egy tartalmas élet és a pihenéssel szemben támasztott elvárásainknak. Béke, nyugalom, segítenek kikapcsolni a nagyváros és a munka megpróbáltatásait, ellentmondásait, az összeférhetetlenségeket:
Amiként élünk a természet adakozásával vagy akik alkotunk, egyúttal rombolunk?
A kavicsos tópart tavirózsái, a nádasok próbálnak versenyben maradni a csikkekkel, üdítős, sörös dobozokkal. Vizesflakonokkal, üres csipszes zacskókkal, használat után eldobált pellusokkal szegélyezett az út. Az erdők lombkoronái sem lehetnek győztesek a rájuk hajított üdítős palackok "díszeivel".
Fúrunk, faragunk napszakra tekintet nélkül, hangosbemondóval fagyit, gyorsételt árulunk.
Távollétünkben a kutyánk vonyít. Örzöttségét meghazudtolva, idegborzolóan visít a házunk, vagy a gépkocsink riasztója…..
….Mígnem kiakasztjuk az „ELADÓ” táblát a többszörös gonddal átépített kerítésünk kapujára. Jó megoldás ez egy született remetének.
De vérbeli városlakók, közösségben élő ember esetén szükségszerű igény az észszerű, ám kötelező „Csendkúra” rendelet megalkotása, valamint a „Ne szemetelj!” felszólítás sokatmondó időszerűségének felvállalása.
Kívánságom egy okos „házirend” kialakítása, ami megfékezi önző ösztöneinket és nem késztet reményvesztetten a költözködésre.
/ Lámpás /